A világ különböző részein eltérőek lehetnek a szépségszabványok. A kutatások szerint azoban a nyugati standardok közül sokan valamennyire általánosan elfogadottnak számítanak. Éppen ezért évszázadokon át mind a férfiaknak, mind a nőknek bizonyos szabályokat kellett követniük ahhoz, hogy beilleszkedhessenek a társadalomba. Néhány ilyen gyakorlatot még ma is követnek, de ez nem jelenti azt, hogy nem fájdalmasak vagy kellemetlenek.
Teszünk egy sétát a történelem útján, és nézzünk meg néhány finoman szólva különös szépségszabályt és gyakorlatot, amelyeknek örülünk, hogy eltűntek.
A nyak megnyújtása (Thaiföld)
A hosszú nyak a Kayan törzsben a nőket szimbolizálja. Ennek a hagyománynak különböző gyökerei vannak, és sokan úgy vélik, hogy a kezdeti időkben ez védte meg a nőket a rabszolgaságtól. Egyesek szerint azonban a nők hosszú nyakukkal a sárkányokra hasonlítanak, amelyek a helyi folklór fontos alakjai.
A lányok 5 éves korukban kezdik el hordani a sárgaréz gyűrűket, és idővel egyre többet és többet kapnak, hogy meghosszabbítsák a nyakukat.
Magas homlok
A XIV. század végén a történészek szerint Isabeau bajor királynő vezette be a magas homlok és a hosszú, vékony nyak divatját. A szépségszabványok követése érdekében a nők leborotválták a homlokukon és a tarkójukon lévő hajat, és még a szemöldöküket is eltávolították. A szempillák is szenvedtek: néha teljesen eltávolították őket, nemcsak a felső szemhéjról, hanem az alsó szemhéjról is.
Japánban a fekete fogak azt jelentették, hogy szép, tisztelt, érett és hűséges vagy.
A feketére festett fogak nyomai a Kofun-korszak (Kr. u. 250-538), a 3. és 6. század közötti Japánban eltemetett csontokon láthatók. A történelem során ennek a Japánban “ohaguro”-nak nevezett gyakorlatnak számos különböző jelentése volt, attól függően, hogy mikor és hol alkalmazták. Egyes esetekben például azt jelentette, hogy a nő nagykorúvá vált, más esetekben pedig azt, hogy jelezte, hogy férjhez ment, vagy a hűséget szimbolizálta. Úgy vélték, hogy a fogszuvasodás megelőzésére is alkalmas. Bár néhány történész azt állítja, hogy a fogak festése a házas hölgyek vonzóvá tételét szolgálta, sok tudós nem ért egyet ezzel az elmélettel.
A “kanemizu” nevű tintát vagy festéket ecetben hígított vasreszelékkel készítették, amihez porított epét vagy teát adtak. A 19. század végén a japán kormány betiltotta az “ohaguro” használatát, és ma már csak színdarabokban, filmekben és néhány hagyományos rendezvényen használják. Ez a hagyomány azonban továbbra is népszerű, és Ázsia egyes részein, köztük Indiában, valamint Óceániában is gyakorolják.
Őrölt krétát és ecetet használták, hogy a bőr ragyogóvá váljon.
A szépségápolási termékek hatalmas fellendülése a 17. és 18. században kezdődött. Ebben az időszakban mindenki használt sminket: nők, férfiak, sőt még a gyerekek is. A fehér, puha bőr az arisztokrataság jelképe volt. Ennek a hatásnak az eléréséhez a divatos emberek különböző krémeket használtak.
Ezek nagyon gyakran potenciálisan veszélyes vegyi anyagokat tartalmaztak. Ártalmatlan dolgokból is készültek, mint például őrölt kréta, por, tojásfehérje és ecet. Az ilyen keveréktől a bőr puhának és fényesnek tűnt. Az egyetlen probléma az volt, hogy nem volt szabad mosolyogni vagy nevetni, különben megrepedt az arcuk.
Orrkötés (Irán)
Az orrplasztika hatalmas népszerűsége miatt Iránt a “világ orrplasztikai fővárosának” nevezték el. Ennek magyarázata az, hogy a nők többnyire eltakarják a testüket és a fejüket, de ezért szenvedélyesen törődnek az arcuk megjelenésével.
A műtét utáni orrszalagnak még külön neve is van: “becsületszalag”. A nők nem próbálják elrejteni, hanem büszkén mutogatják a nemrég elvégzett orrplasztikájuk jeleként. Néhányan közülük még jóval a műtétjük után is viselik a kötést, a gazdagság jelképeként, hogy megmutassák, megengedhetik maguknak ezt a fajta műtétet.
Hosszú körmök
Kínában a hosszú körmök több évszázadon át divatosak voltak, és az ok meglehetősen szokatlan volt: az ilyen köröm annak a jele volt, hogy a tulajdonosnak nem kellett semmit sem csinálnia a kezével, mert megengedhette magának, hogy szolgákat fizessen.
Az országot közel 3 évszázadon át (a huszadik század eleje előtt) uraló Csing-dinasztia idején volt ez a trend a csúcson. Nem volt túl kényelmes, ezért csak a gyűrűs és a kisujjon voltak ilyen hosszú körmök. Hogy ne törjenek el, különleges, nemesfémből készült “tokokat” viseltek.
A 18. században nagyon elegáns kiegészítőnek számítottak a hatalmas parókák, amelyeket zsiradékkal rögzítettek.
A 18. századi francia udvarban volt az időszak, amikor a hölgyek, hogy elegánsnak tűnjenek, monumentális parókákat kellett viseltek. Mindenféle virágokkal, ékszerekkel, szalagokkal, sőt kitömött madarakkal is díszítették őket. A Princesse de Lamballe (fent), Marie Antoinette királynő hitvesének barátnője és bizalmasa képén jól példázza, hogyan nézett ki ez az irányzat.
Ezek a parókák olyan képzett szakemberek remekművei voltak, akik a műszőrzetet állati zsiradékkal rögzítették a valódi hajhoz. Mivel a nők sok időt töltöttek parókában, gyakori volt, hogy a parókák vonzották a patkányokat és más állatokat, különösen alvás közben. Innen ered a “hajad úgy néz ki, mint egy patkányfészek” kifejezés.
A szemöldököt korommal festették vagy leborotválták.
Négy évszázaddal ezelőtt a tökéletes félhold alakú sötét szemöldök volt divatos. Középen egy kicsit szélesebbek voltak, és a szélek felé közeledve vékonyabbak lettek. Hogy a színt gazdagabbá tegyék, a szemöldököt szénnel, bodzalével és olajlámpákból származó korommal festették. A felesleges szőrszálakat kitépték. Egyes nők teljesen leborotválták a szemöldöküket, és az arcukra rajzolták azt. Szőrméből is készítettek műszempillát, de az gyakran leesett.
Vékony derék
A derék vékonyabbá tételére használt fűzők prototípusai a bronzkorban jelentek meg. Az európaiak azonban a különböző szakértők szerint a tizenötödik vagy a tizenhatodik században kezdték használni őket. A trend csúcspontját Medici Katalin uralkodása idején érte el: ebben az időszakban a fűzők akár 10 centit is lefaraghattak a derékból, ami szörnyű hatással volt a belső szervekre.
Divatőrület a 20. század elejéről: a lábakat megkötő szoknyák, amelyek szinte lehetetlenné tették a járást.
Kötés és szorosabbra húzás: 2 alapvető feltétele annak, hogy az akkori nők szépnek és elegánsnak érezhessék magukat, amikor szoknyát viselnek. Talán ezért is lehetett a “sántító” szoknya 1908 és 1914 között uralkodó divatirányzata. Ezek a szoknyák alul egyfajta csőhöz hasonlítottak, és arra kényszerítették a nőket, hogy nagyon rövid lépéseket tegyenek, hogy járni tudjanak. Talán innen származik a nevük is.
Paul Poiret francia tervező állította, hogy ő hozta létre ezt a különös divatirányzatot. Még azt is állította, hogy ő volt az, aki népszerűvé tette az Egyesült Államokban. New Yorkban és Los Angelesben például a villamosokat úgy alakították át, hogy a nők fel tudjanak szállni ezekben a “baby step szoknyákban”. A fenti képeslapon egy férfi látható, aki nevetve nézi ezt a ruhadarabot, és viccelődik: “Ez egy szoknya sebességkorlátozással”.
via: nowiveseeneverything.club
